Plutarkhosz sírva fakadna, ha meglátná a magyar ellenzéket vezető dalos pacsirtát

Pünkösd napján nem mindenki a Szentlélek eljövetelével volt elfoglalva – azt nem mondom, hogy ez így van rendjén, de a mai világunktól mást várni nem érdemes. Magyar Pétert például látványosan nem ez érdekelte (ami, mondjuk, volt felesége elmondásai alapján abszolúte érthető),

Utóbbival sincs baj. Kell a kritika, sőt: ha lenne épp értelmes (értsd: a nemzet jövőjét szemelőtt tartó) ellenzéke a kormánynak, akkor annak minden szavát gyakorlatilag innia kéne a rendszernek, hogy tudja, hogyan tegye jobbá magát. Ez a politikatudományi egyszeregy. Ezért is lenne jó, ha volna végre egy olyan ellenzék, amelynek legalább sejtése van arról, milyen országot akar, hogyan szolgálná a nemzet javát – túl azon, hogy vesszenafidesz. De mindegy, látványosan nem lesz ilyen egyhamar.

A dalolászás groteszksége inkább abban áll, hogy ez az egész nem paródia volt, hanem kampány – vagy legalábbis annak szánt performansz, az ellenzéki létjogosultságot megalapozó értelmes, a magyarság jobblétéhez hozzájáruló üzenet nélküli. (A kritikához csak annyit, hogy amikor legutóbb vonatoztam hosszú távon, épp Bécsbe mentem, s arra csodálkoztam rá nagyban, hogy milyen jó, hogy van már takarítószemélyzet a MÁV vonatain, aki összetakarít mindenki után. Az étkezőkocsi is működött.

De térjünk vissza ehhez a derék emberhez. Épp Plutarkhoszt olvasom. A görög krónikás imigyen kéri meg Alexandrosz bemutatása előtt a Kedves Olvasót, hogy ne vegyék tőle rossz néven, ha nem szól részletesen minden híres eseményről a makedón király életében: „Én ugyanis nem történelmi művet írok, hanem életrajzokat, s az erény vagy a bűn nem a legkiválóbb tettekben nyilvánul meg, hanem 

Nos, Magyar Péter dala nem volt ostrom, de azt világosan megmutatta, hová tart ő, és az általa elvezetgetett (?) ellenzék. Egy vásári komédiába, ahol a program ismeretlen fogalom, az erény és a bűn értelmüket veszítik, a szavak meg súlyukat, s semmi sem számít már: csak a hangosság, csak az algoritmus, a nézettség – de legfőképp a vesszenafidesz mindenekfelett.

Plutarkhosz meg sírjában felsír, mert ebben a szép magyar belpolitikában nemhogy párhuzamos életrajzot nem lehetne írni, de még derékszögűt sem. Ebben a derék emberben ennyi sincs.

Nyitókép: ChatGPT/Síró Plutarkhosz szobor